Legfrisebb Információ

Tervezett foglalkozásaink - családi bölcsődék 2021.10.11-i hét

Ősszel érő zöldségekkel barátkozunk a héten
Megnyitás
Kölyökház Gyermek a családba Alapítvány

Tervezett foglalkozásaink - családi bölcsődék 2021.09.13-i hét

2021 szeptember 11.

 

TERMÉSZETISMERET

A héten külön figyelmet kap az őszi gyümölcsök közül a szőlő és a szüretelés. Felső kertünkben leszüreteljük közösen a megérett szőlőt. Kóstolhatnak belőle a gyerekek, megfigyelhetik színét, formáját. Aztán mesélünk a gyerekeknek arról, miként lesz a szőlőből szőlőlé / bor. Ebben képek segítségére támaszkodunk. A képeket ezután a gyerekek megpróbálhatják sorrendbe tenni. Szín szerint is csoportosítjuk a szőlős képeket.

 

TESTNEVELÉS

Mondókás torna:

Tevékenységek mozgás fejlesztő eszközökkel:

Szüretet játszunk, ahol hátizsákot húzunk puttony helyett, amit előbb azonban tele pakolunk sárga vagy kék labdákkal (szőlőszemekkel). A megpakolt hátizsákkal végigsétálhatnak a gyerekek egy rámpán. A rámpa után gurulhatnak a nagy jóga labdánkon. Eztán az egyensúlyozó vonalon érhetnek vissza a gyerekek a kiinduló pontra, ahol kiüríthetik hátizsákjukat, vagyis „a leszüretelt szőlőt”.

 

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS 

A gyerekek előre felrajzolt szőlő alapokon tevékenykedhetnek. Tetszés szerint választhatnak kék, sárga, lila vagy zöld krepp papírből készült galacsinokból, melyeket az alaplapra ragaszthatnak. Előre kivágott szőlőlevéllel is díszíthetik a kész fürtöt.
 

 

ÉNEK-ZENE

Megismerkedünk heti dalainkkal, verseinkkel és mondókáinkkal. 

 

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS, MESEFELDOLGOZÁS, BÁBOZÁS

Képeslapot készítünk, amelyen borospalackot láthatunk majd. A lap kinyitható, az első oldalán a palackok helye előre ki van vágva, a gyerekek a belső oldalt tudják díszíteni marok krétával, „sima” zsírkrétával, színes ceruzával. A díszítés után a képeslapot becsukjuk és ragasztással rögzítjük is. Ezen felül a lapunkra ragasztunk még egy-egy szívecskét is.

 

MONTESSORI MÓDSZER

Csendjátékunk során szőlős játékunkat próbáljuk ki, melyen különböző színű szőlőszemek helyét tudják megkeresni a gyerekek.

Minden idők legjelentősebb magyar részvétele várható az idei Pozsonyi Illusztrációs Biennálén

2021. május 26.

 Idén ősszel 28. alkalommal nyílik meg Szlovákia fővárosában, Pozsonyban a legrangosabb nemzetközi illusztrációs kiállítás, a Biennal of Illustrations Bratislava, a Pozsonyi Illusztrációs Biennálé, közismert nevén a BIB.  Az idei kiállítás és valamennyi kapcsolódó rendezvénye elfogadta a magyarországi pályázatokat, jelöléseket, így idén erőteljes magyar jelenlét várható a kiemelt szakmai jelentőségű programon.  A biennálén részt vevő tizenöt […]

TABU a gyermekirodalomban – konferencia-meghívó

2021. május 12.

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Pedagógiai Intézet Óvodapedagógus-képző Tanszékének programja. Időpont:2021. május 14. 14-19 óra2021. május 15. 9-14 óraAz előadás-sorozat premierje az alábbi linken lesz elérhető:https://www.youtube.com/channel/UCzadPiMyge0ueUQiVtnNSMg Az előadások időtartama alatt lehetőség lesz az előadókkal írásban kommunikálni. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat! A tabutémák néhány éve elvétve jelentek meg a magyar gyermekirodalomban, a nemzetközi trendek, […]

NYITOTT TENYÉRREL – online szavalóverseny

2021. április 07.

A Virányosi Közösségi Ház a magyar költészet napja alkalmából versmondó versenyt hirdet általános és középiskolásoknak. A verseny témája József Attila költészete. A verseny mentora és a zsűri elnöke Zsalakovics Anikó, az Andaxinház művészeti vezetője, a Suttogók verselőadás rendezője.

Máshogyan mesél

2021. március 29.

Személyes élménnyel kezdem: már jó néhány oldalt olvastam Ana María Matute Mezítlábország című kötetéből, amikor azt vettem észre magamon, hogy még mindig azt fürkészem a sorok között, olvasás közben: vajon hová viszi az olvasóját a szerző, mi lesz a mű tétje? – Ugyanis jó ideje köztudott már a gyermekirodalomban, hogy a „mai” gyerekek „másképp olvasnak”, fönn kell tartani az érdeklődésüket, folyamatosan fordulatosan pergő cselekménnyel kell adagolni a kalandokat, nem lankadhat egy másodpercre sem az izgalom.

Mit ünneplünk március 15-én?

2021. március 15.

Olyan jó, hogy amilyen szerencsétlenül alakult az elmúlt egy évünk, és annyi gond tornyosodik ránk, szóval hogy ebben az egy éve kimerevített rendkívüli pillanatban jut figyelem mégis olyasmire is a hazai gyerekkönyvkiadásban, mint: reflektálni tavaszi nemzeti ünnepünkre egy papírszínház-kiadással.

Elhunyt Bródy Vera bábtervező

2021. január 06.

Bródy Vera Munkácsy Mihály- és Jászai Mari-díjas báb-, díszlet- és jelmeztervező, az Állami Bábszínház meghatározó művésze 96 éves korában elhunyt. 1924-ben született Budapesten. A Kálvin téri zeneiskolában hegedülni, az Iparművészeti Főiskola esti képzésén rajzolni tanult. A színházi pálya is vonzotta: Makay Margitnál vett magánórákat színészetből, majd a Művész Színházban és Győrben játszott.A bábművészethez a véletlen […]

Kölyökház