Legfrisebb Információ

Tervezett foglalkozásaink - családi bölcsődék 2020.11.30-i hét

Mi még az ősznél tartunk és az állatok őszi életével ismerkedünk a héten, aztán pénteken egy hirtelen váltással megérkezik a Mikulás a szarvasain :-)
Megnyitás
Kölyökház Gyermek a családba Alapítvány

Tervezett foglalkozásaink - családi bölcsődék 2020.11.16-i hét

2020 november 15.

 

TERMÉSZETISMERET

A héten a Márton napi szokásokról beszélgetünk, s ehhez kapcsolódó képeket nézegetünk. A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejezéseséhez, illetve az Advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy liba ólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal. Beszélgetünk Szent Márton jó cselekedeteiről, s arról is, mi magunk mi minden jót tehetünk.

Csoportonként kettő lampiont készítünk papírból, amit ragasztással kidíszítünk, majd felakasztjuk a csoportban található faágakra.

 

TESTNEVELÉS

Mondókás torna:

 Tevékenységek mozgás fejlesztő eszközökkel:

 

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS

Libát készítünk ragasztással. Kivágott libaformára csőrt, kalapot, kendőt, szárnyat és lábakat ragasztunk.

 

ÉNEK-ZENE

Megismerkedünk heti versünkkel, dalunkkal, mondókánkkal:

 

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS, MESEFELDOLGOZÁS, BÁBOZÁS

Lámpást készítünk wc papírguriga, fehér és színes papír felhasználásával. Wc papír gurigára fehér papírt ragasztunk (előre el lesz készítve), amit a gyerekek kedvük szerint kidíszítenek színes mozaikokkal. Majd madzagot fűzünk bele, hogy fel lehessen akasztani.

 

MONTESSORI MÓDSZER

Csendjáték

Csendjátékunk során Márton napi képpárosító képekkel játszunk, s libákat is sorba állíthatnak a gyerkőcök a libák mérete szerint.

Astrid Lindgren Emlékdíj 2021 – az intézet jelöltjei

2020. november 16.

Nagyon örülünk, hogy a legrangosabb nemzetközi gyermekirodalmi kuratórium, a svéd Astrid Lindgren Emlékdíj bizottsága elfogadta a Magyar Gyermekirodalmi Intézet mind […]

A legszuperebb gyerekfilmek az idei Cinemirán

2020. október 22.

Október 24. és 25. között rendezik meg a 3. CINEMIRA Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivált, amely az egyetlen, kifejezetten gyerekeknek és a […]

Konferenciát tartanak a mesélésről Szegeden

2020. szeptember 28.

Mesedélután – A mesélés elmélete és gyakorlata címmel tartanak konferenciát október 5-én 15.30-tól Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórán (Szeged, Kálvária […]

Elhunyt Tótfalusi István

2020. szeptember 03.

2020. augusztus 29-én, nyolcvannégy éves korában elhunyt Tótfalusi István, József Attila- és Füst Milán-díjas író, költő, nyelvész, műfordító – többek […]

A 27. Pozsonyi Illusztrációs Biennálé – Viera Anoskinová köszöntője

2020. augusztus 26.

A Pozsonyi Illusztrációs Biennálé (BIB) gyermek- és ifjúsági könyvillusztrációk nemzetközi versenye. 1967-ben rendezték meg először. 2015-ig a pozsonyi Művészetek Házában […]

Középiskolásokat is várnak a svábhegyi VillART minifesztiválra

2020. augusztus 22.

Regisztrációval, korlátozott férőhellyel és a biztonsági előírások betartásával rendezik meg a svábhegyi Lívia-Villában a VillART minifesztivált, ahol változatos művészeti programokat […]

Kölyökház